Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az újkori olimpiák története 3. rész - E-könyv

1948-1960

Az újkori olimpiák története 3. rész - E-könyv

1948-1960

Ismertető
A második világháború két olimpiát is meghiúsított, melyeket Tokiónak és Helsinkinek ígértek. Később mindkét város rendezhetett olimpiát, de az elmaradtak számozását sem törölték, így a háborús pusztításokból alig magához tért Londonban a tizennegyedik játékokra került sor. S ha már az elmaradt, visszatérő rendezési lehetőségeknél tartunk – olimpiatörténeti sorozatunk harmadik része egy olyan városban ér véget, melyet egyszer már olimpia szervezésére kértek fel, de 1906-ban, két évvel a játékok előtt a Vezúv kitörése okozta károkra hivatkozva lemondta a megrendezést (London ugrott be helyette). 1960-ban kárpótolta önmagát és a világot a meglepetések olimpiájának is nevezett játékokkal. S hogy miért éppen meglepetések olimpiája? E-könyvünkből megtudhatja. A nyári olimpiák történetét bemutató e-könyvsorozatot a sporttörténész szerzők kifejezetten a multimédiapláza számára készítették, és kizárólag e-könyvben hozzáférhető. A sorozat nem csak azért érdekes és fontos, mert hosszú idő óta nem jelent meg ilyen részletes magyar nyelvű statisztika. Még ennél is fontosabb, hogy adatbázisa a legújabb kutatások eredményeit tükrözi, így néhány, a sportrajongók körében tévesen nyilvántartott eredmény a régi jegyzőkönyvek és bírói döntések utólagos felkutatásával módosult. A sorozat részeinek felépítése azonos. Az újkori olimpiai mozgalom előzményeit bemutató két nyitófejezet (Bevezetés ; Olümpiától a megvalósulásig) után a következő nyári olimpia rövid szöveges ismertetője összefoglalja a megrendezéssel kapcsolatos tudnivalókat, megemlíti a legérdekesebb, legnagyobb vagy éppen váratlan eredményeket, a legkiemelkedőbb sportembereket, végül sorra veszi a magyar olimpiai csapat érmeit, pontot érő győzelmeit és helyezéseit. A szöveges leírás után következik a versenyek eredményeit tartalmazó részletes táblázat, melyből megismerhetők minden sportág dobogósai, valamint a magyar indulók összes helyezése.


Fejezetek
Lévai György Ivanics Tibor Az…
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
Olümpiától a megvalósulásig
Fejezet hossza:
Az olimpiai játékok története (1948-1956)
Fejezet hossza:
Xiv. Nyári Olimpiai Játékok
Fejezet hossza:
Eredmények
Fejezet hossza:
Legeredményesebb versenyzők
Fejezet hossza:
Xv. Nyári Olimpiai Játékok
Fejezet hossza:
Eredmények
Fejezet hossza:
Legeredményesebb versenyzők
Fejezet hossza:
Xvi. Nyári Olimpiai Játékok
Fejezet hossza:
Eredmények
Fejezet hossza:
Legeredményesebb versenyzők
Fejezet hossza:
Xvii. Nyári Olimpiai Játékok
Fejezet hossza:
Eredmények
Fejezet hossza:
Legeredményesebb versenyzők
Fejezet hossza:
Rövidítések
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...