Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Elfekvő - E-könyv

Gyógyítható az egészségügy?

Elfekvő - E-könyv

Gyógyítható az egészségügy?

Ismertető
Az egészségügy hogyléte mindenkit érint, és a kutatások tanúsága szerint fontosnak is tartjuk a megfelelő működését – mégis azt láthatjuk, hogy a mindenkori kormányzati politika nem tekinti kiemelt területnek. A látszólagos ellentmondás megértéséhez célszerű a bonyolult ágazat alapvonásainak megismerését követően sorra venni a problématerületeket. Helyzetértékelés és a korábbi, többnyire elbukott reformok tapasztalatai alapján fogalmazhatjuk meg, hogy a jelenlegihez képest milyen rendszert szeretnénk, és tehetünk javaslatokat a célok eléréséhez szükséges lépésekre. A szerző szándéka egészségügyünk helyzetének és lehetséges fejlesztési irányainak felvázolásával a gondolatébresztés, segítségnyújtás a rendszerről szerzett benyomások és a megismert tények megalapozott értékeléséhez, az ágazat szakpolitikai vitáiban való eligazodáshoz. És talán lesz olyan döntéshozó is, aki éppen a könyvből kap megerősítést ahhoz, hogy nekilásson az egészségügy alapos megújításának...


Fejezetek
Kovácsy Zsombor Elfekvő Gyógyítható az…
Fejezet hossza:
Tartalom ELŐSZÓ ALAPVIZSGÁLAT A magyar…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Alapvizsgálat
Fejezet hossza:
1. táblázat: Egészségügyi forrásteremtési formák…
Fejezet hossza:
Ellátórendszerünk alapstruktúrája
Fejezet hossza:
2. táblázat: A közfinanszírozott ellátás…
Fejezet hossza:
E vitathatatlan pozitívum után a…
Fejezet hossza:
Panaszok És Tünetek
Fejezet hossza:
1. ábra: A szolgáltatók tulajdon-…
Fejezet hossza:
A nagy magyar állami gyógyszergyárak…
Fejezet hossza:
Diagnózis
Fejezet hossza:
2. ábra: Magyarország az Európai…
Fejezet hossza:
Magyarország a leggyatrább eredményeket ezek…
Fejezet hossza:
3. táblázat: az egészségügy legfontosabb…
Fejezet hossza:
Korábban Elvégzett Beavatkozások
Fejezet hossza:
Terápiás Javaslatok
Fejezet hossza:
Epikrízis
Fejezet hossza:
Felhasznált Források
Fejezet hossza:
A PROGRESS könyvek sorozat további kötetei
Fejezet hossza:
A Progress Alapítvány rövid bemutatása…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...