Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az Ungvári - E-könyv

Tanár és tudós

Az Ungvári - E-könyv

Tanár és tudós

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ungvári Tamás József Attila- és Széchenyi-díjas író és irodalomtudós, Budapest díszpolgára és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem díszdoktora. Budapesten született 1930-ban, a Zsidó Gimnáziumban érettségizett, diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett. A Csillag című lapnál már fiatalon rovatvezető lett, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. Később volt a Budapester Rundschau szerkesztője, a Petőfi Színház dramaturgja, a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, illetve egyetemi tanára. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként, és két cikluson át volt a nemzetközi PEN Club magyar tagozatának főtitkára. A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön - a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Claremontban, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet oktatott. Fordított Arthur Millertől, Bertolt Brechttől, Graham Greene-től. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széleskörű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyveket, de megírta A "zsidókérdés" magyarországi történetét is. Műsorvezetőként dolgozott a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a Klubrádióban és az ATV-ben. Ebben a kötetben a barátai, kortársai, tanítványai köszöntik a neki és róla írt tudományos műveikkel, esszékkel, emlékezésekkel.


Fejezetek
Az Ungvári TANÁR ÉS TUDÓS…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó Első fejezet Tudós…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Ungvári Tamás, az enciklopédista Amikor…
Fejezet hossza:
Első fejezet Tudós barátok köszöntői
Fejezet hossza:
HELLER ÁGNES Az én Kossuth terem
Fejezet hossza:
KOMORÓCZY GÉZA Mozaikkövek a magyarországi zsidó történelemből a 20.…
Fejezet hossza:
SCHWEITZER GÁBOR „… itt mindenki izraelita”?
Fejezet hossza:
SCHŐNER ALFRÉD Márk, Simon, Ferenc, Alan és a többiek
Fejezet hossza:
OLÁH JÁNOS Néhány mondat Gerson Sólemről és az ő kabbalájáról
Fejezet hossza:
KISS ENDRE A dekonstrukció három pillére és a műelemzés lehetősége
Fejezet hossza:
UHRMAN IVÁN Tohuvabohu
Fejezet hossza:
LICHTMANN TAMÁS Emlékezés és felejtés - a Soá irodalma (Értelmezések,…
Fejezet hossza:
Második fejezet Közeli barátok köszöntői
Fejezet hossza:
BENEDEK ISTVÁN GÁBOR Fel a fellegekig, vagy még tovább!
Fejezet hossza:
HERNÁDI MIKLÓS Ungvári Tamás évtizedei
Fejezet hossza:
HEGEDŰS D. GÉZA Ungvári Tamás 85 éves
Fejezet hossza:
KENYERES ZOLTÁN Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet Tanítványok köszöntői
Fejezet hossza:
KISS ERIKA Labirintusok: input és output
Fejezet hossza:
HROTKÓ LARISSZA „Ostjuden” és a bécsi jiddis avantgárdé
Fejezet hossza:
PEREMICZKY SZILVIA A látás és a látószög - avagy a világ Balak…
Fejezet hossza:
RÉPÁS ANNAMÁRIA Dr. Ungvári Tamás
Fejezet hossza:
NÓGRÁDI GERGELY Ungvári Tamás professzor úrnak
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
1 Kósa László: A fürdővendégek…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...