Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Így sakkoztak ők - E-könyv

Híres emberek, játszmák, szenvedélyek

Így sakkoztak ők - E-könyv

Híres emberek, játszmák, szenvedélyek

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Papp Márió 2002-ben adta ki Így sakkoztak ők című kötetét, amely a sakk születésétől napjainkig mutatta be világhírességek nevezetes sakkjátszmáit. A szerző most újabb száz nevezetes sakkjátszma hátterét és lefolyását mutatja be, no meg a résztvevőket, akik között császárok és királyok, filozófusok és politikusok, költők és zeneszerzők, mérnökök és orvosok egyaránt megtalálhatók – természetesen számos profi sakkzseni mellett. A különleges játékosok és partik időrendben sorakoznak, az olvasó a játszmaelemzés mellett sakkábrák segítségével rekonstruálhatja mérközéseket, de ezen túl ismertetőt is kap a szereplőkről, az adott korról. A kötet egyszerre sakk-szakkönyv és szórakoztató sakktörténet, élvezetes kultúrtörténeti kalandozás és történelmi áttekintés, melynek során leleményes játékosokkal, s egyben különös jellemekkel ismerkedhetünk meg. E könyv a nagymesterek, az amatőr sakkozók és a játék iránt érdeklődők mellett a kultúrhistória búvárai számára is élvezetes olvasmány.


Fejezetek
Papp Márió Így sakkoztak ők!…
Fejezet hossza:
Tartalom Elöljáróban Ahogy elkezdődött Áldozz…
Fejezet hossza:
Dr. Papp Álmosnak, hogy az…
Fejezet hossza:
Elöljáróban
Fejezet hossza:
Ahogy elkezdődött Áldozz és rohanj!
Fejezet hossza:
Az első sakk-könyv és szerzője Nagy tudós, rossz politikus
Fejezet hossza:
Mit üzen a Bolognai Polgár? A „modern ember” és a sakk
Fejezet hossza:
Ó, azok a halhatatlan Elsők! Lucena és a modern sakkbemutató(?)…
Fejezet hossza:
Az első előtti világelső, avagy egy megnyitás szülőapja
Fejezet hossza:
Hogy került Leonardo az Escorialba, avagy az első világbajnoki…
Fejezet hossza:
Shakespeare-ről, sakkról, sok minden másról Allegorikus konkrétum egy…
Fejezet hossza:
A végzetes siker, avagy egy sakkparti megforgatja a világot
Fejezet hossza:
Hogy sakkoznak a szobrok? avagy Aleppói Stamma feltámadása
Fejezet hossza:
A 18. század (egyik) legnagyobb elméje Aki felrázta a világot a…
Fejezet hossza:
Aki jobb tábornok volt, mint sakkozó Az angol, aki békét teremtett…
Fejezet hossza:
Akit a zene a sakktól, a sakk pedig a zenétől csábított el A gyalogok…
Fejezet hossza:
Vivát, Van Zuylen van Nijevelt marsall! - avagy egy újítás családfája
Fejezet hossza:
A navigáció és az időmérés atyamestere Aki lelassította a szabadesést
Fejezet hossza:
Egy kalandor a sakktáblánál: a négy földrészt megjárt Jókai-hős…
Fejezet hossza:
Aki kijavította Shakespeare-t Egy puritán túlkapásai a sakktáblán
Fejezet hossza:
A sakk, az ember jogai és a józan ész Az USA keresztapjának bőrére…
Fejezet hossza:
Bonaparte Napóleon (1769-1821) A Császár ismeretlen csatái
Fejezet hossza:
A Császár ismeretlen csatái II. Aki Napóleon legtöbb művét írta
Fejezet hossza:
Égbe ásott pincerendszer A háború halhatatlan mérnöke
Fejezet hossza:
Tétre menő játék - tétre menő élet A félkarú biliárdbajnok
Fejezet hossza:
A Császár ismeretlen csatái III. Egy modern nő a 19. század hajnalán
Fejezet hossza:
Pihentető pápai partik Egy modern konzervatív
Fejezet hossza:
Elegáns kombinációk és gyönyörű hibák Matt megkért kezű költő módra
Fejezet hossza:
Zene, szerelem és forradalom Ágyú virágokkal borítva
Fejezet hossza:
Az a bizonyos „negyven élő alak”, avagy Erkel Ferenc kettős élete
Fejezet hossza:
A sakk mint szökési kísérlet Egy igazi pragmatista és a rendteremtő…
Fejezet hossza:
A felesleges ember, aki pótolhatatlannak bizonyult Gyanta meg légy a…
Fejezet hossza:
Egy matematikatanár a sakk-királyság trónusán Sakk-Világ-Kiállítás
Fejezet hossza:
Aki magántőkéből alapított Nemzeti Bankot Hogyan sakkozik egy…
Fejezet hossza:
A Halhatatlan Vesztes, avagy hódolat a legyőzöttnek!
Fejezet hossza:
Aki kottából hallgatott zenét Négy életmű - egy ember
Fejezet hossza:
Felsőbb mennyiségtan hatvannégy mezőn, avagy Rektor Uram…
Fejezet hossza:
Szergej Szemjonovics Uruszov halhatatlansága, avagy szuronyroham…
Fejezet hossza:
Egy írófejedelem a tábla mellett A béke angyala támadásba lendül
Fejezet hossza:
Elismerés a ragyogásért Szépészet és szörnytan
Fejezet hossza:
Sakkország: Csodaország Ahogy egy matematikus meséli
Fejezet hossza:
Az eredménytelenség abszolút rekordere Volt egyszer egy katona
Fejezet hossza:
Heinrich Friedrich Ludwig Meyer Aki tényleg feltalálta az örökmozgót
Fejezet hossza:
Egy Loyd - egy „l”-lel, és nem a biztosítási szakmából A…
Fejezet hossza:
Örök érték! - Fizesse elő! A Drezdai Sakklexikon
Fejezet hossza:
Marlborough sakkozni megy Mi köze a Churchilleknek a sakkhoz?
Fejezet hossza:
Döntetlen! Mégis nyer! Csak azért is döntetlen! Illetve… A hittérítő…
Fejezet hossza:
Az orosz-török harapófogóból a versenyterembe Mingrélia sakkozó…
Fejezet hossza:
Véres Oszkár Az igazság pecsétőre
Fejezet hossza:
Kastélybirtok helyett faluközösség A római jog és a levelezési sakk
Fejezet hossza:
Formális győztes - lényegileg vesztes Az igazságos béke apostola
Fejezet hossza:
Egy haladó konzervatív Aki megnyerte a békét
Fejezet hossza:
Aki előbb volt a „Nagy Lasker”, avagy Lasker egyik, Lasker másik,…
Fejezet hossza:
A cselekmény nélküli cselekmény feltalálója Az elfogulatlan tanú
Fejezet hossza:
Egy százhatvan éves halhatatlan Aki győzelemre segítette a váltóáramot
Fejezet hossza:
Praeceptor Germaniae Aki újrajátszotta, és ki is javította a…
Fejezet hossza:
Egy másik Tolsztoj Zeneszerzés, matematika és az apa szolgálata
Fejezet hossza:
Táncórák haladóknak - a sakktáblán, avagy ki volt Max Harmonist?
Fejezet hossza:
Akinek egy életre is alig futotta - pedig legalább két ember volt
Fejezet hossza:
Baszkföld megmutatja - avagy évszázadnál is régebben, Donostiában…
Fejezet hossza:
Egy sakk-könyv formájú ős-szelfi - avagy viviszekció mint öngyógyítás
Fejezet hossza:
Egy „sakkidióta” diadalai - avagy egy holland festő Tuniszból
Fejezet hossza:
Egy felvétel titkai - avagy a képíró pokoljárása
Fejezet hossza:
Akit a sakktáblán is csillagok vezéreltek A Mars feltérképezője
Fejezet hossza:
Az „összművészet” virtuóza A világ leghamarabb elfelejtett embere
Fejezet hossza:
Egy amerikai Párizsban - avagy: Kubából jöttem, mesterségem…
Fejezet hossza:
Bolero hatvannégy mezőre A nemzeti és az egyéni öntudat ötvözője
Fejezet hossza:
Aki semmit el nem ért (vagy talán a mindennél is többet)
Fejezet hossza:
Némi ravasz könyörtelenség A Gazda jövendő lakáját iskolázza
Fejezet hossza:
Albert Einstein 140 éves elmúlt! Pár nem is olyan relatív győzelem
Fejezet hossza:
Született Zürichben, 1916. február 8-án, délután hat órakor A Dada…
Fejezet hossza:
Egy író szerelmet vall a sakknak A világ legismertebb sakkjátszmája
Fejezet hossza:
Játszmák a kastélyból - avagy Joseph K. sakkasztalhoz ül
Fejezet hossza:
Egy humanista harcos Aranyidők krónikása
Fejezet hossza:
A sakk mint agitprop-szervezési feladat Aki kitalálta a vörös…
Fejezet hossza:
Egy kabátlopási ügy tisztázása Tisztelgés egy el nem hibázott élet…
Fejezet hossza:
Aki a komolyságot kiűzte a művészetből Egy erotista sakkozó…
Fejezet hossza:
Milyen az echte osztrák-magyar-lengyel-zsidó-francia identitás? Egy…
Fejezet hossza:
Capablanca a sakkbilliárd világbajnokságért A szellem tízpróbázói
Fejezet hossza:
A remishalál réme - avagy hogyan mentették meg a sakkot?
Fejezet hossza:
Jurij Andrejevics Zsivágó nemsokára betölti a hetvenet A sakkozó…
Fejezet hossza:
Az alkukat kötő szabadszellem Egy zeneszerző a világbajnokok réme
Fejezet hossza:
Tito és Krleža: a partizánvégjátéktól a tömbön kívüli cselig A…
Fejezet hossza:
Sakkparti és világtörténelem a körtefa árnyékában, avagy a…
Fejezet hossza:
Mama Dada a Titanicon A Dada jól érzi magát a sakktáblán
Fejezet hossza:
Egy álruhás istennő Aki belelátott a Gonosz lelkébe
Fejezet hossza:
Hogyan sakkoznak Tükörországban? - avagy Vernon Rylands Parton…
Fejezet hossza:
Brecht és Lasker Egy barátság, mely a moszkvai metrón született
Fejezet hossza:
Játszd újra, Sam! - avagy hogyan került sakk a Casablancába
Fejezet hossza:
A barátság felülírja a történelmet Egy család vagyunk!
Fejezet hossza:
Lolita Luzsin-védelmet játszik Egy kiegyensúlyozott őrült elme…
Fejezet hossza:
Főkormányzó, igazságügy-miniszter, háborús bűnös, avagy a sakk, egy…
Fejezet hossza:
A Végső Kozmogónikus Piktográf, avagy a szent ASA csodái
Fejezet hossza:
Szép tónus, káprázatos technika A sakk nyelvén beszélni a zenéről
Fejezet hossza:
Amikor sakkozók írták a világtörténelmet, avagy az Ultra titka
Fejezet hossza:
Mindent megtanult - semmit nem felejtett Egy elképesztő polihisztor
Fejezet hossza:
Akitől egy ország kért bocsánatot Hogy sakkozik egy gép, ha ember?
Fejezet hossza:
Nem elkerült kényszerlépések Csermanek elvtárs apoteózisa
Fejezet hossza:
Sir Yehudi Menuhin (1916-1999) A zeneszerzők stratégák - az előadók…
Fejezet hossza:
A férfi, aki megállította Fischert, avagy a jóslat beigazolódik
Fejezet hossza:
Életfogytig: sakk a halálsoron „Sakk nélkül nem bírtam volna ki”
Fejezet hossza:
Egy egyszer volt Líder Máximo A harc folytatódik - a harc végtelen
Fejezet hossza:
Aki fegyverrel gyógyított: a Szakállas Doktor Egy gerilla a sakktáblán
Fejezet hossza:
Egy sakkparti Odüsszeiája, avagy a sakk mint ajzószer
Fejezet hossza:
Mein System, Mein Kampf, Mein Gott! Ezt játszd újra, Sam!
Fejezet hossza:
Előérzetek, atomok, sakkjátszmák A sakk mint fogódzó a tudatalatti…
Fejezet hossza:
Sakk a dámajáték ellen, avagy Amerika elnököt választ
Fejezet hossza:
Jegyzetek: 1. Az amerikai futball…
Fejezet hossza:
Névmutató, játszmakereső
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...