Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Tizenkét császár - E-könyv

A hatalom képei az ókortól a modern világig

Tizenkét császár - E-könyv

A hatalom képei az ókortól a modern világig

Ismertető
Hogyan fest a hatalom arca? Kit örökít meg a művészet, és miért? Hogyan tekintünk olyan politikusok szobrára, akiket emberként megvetünk? Ebben a könyvben Mary Beard – a mai emlékműszobrászatot övező esztétikai és politikai csetepaték háttere előtt – elmeséli, hogy az elmúlt kétezer év folyamán a nyugati világ hatalmasainak arcmásait hogyan befolyásolta a római császárok ábrázolása. A világhírű ókortörténész, az SPQR és a Pompeji című könyvek szerzője főképpen a „tizenkét cézár” – Julius Caesar és az első tizenegy császár – alakjára összpontosítva elemzi, hogy ezek a könyörtelen autokraták miképpen váltak hatalmassá az antik, a reneszánsz és az újkori művészetben is. E gazdagon illusztrált kötet kétezer éves utazásra kalauzol a művészet- és művelődéstörténet világában. Szobrászok és festők alkotásai mellett találkozhatunk ötvösök, kárpitszövők, rézmetszők, műbútorasztalosok és keramikusok munkáival is, továbbá számos meglepő történetet olvashatunk alakok véletlen vagy szándékos félreazonosításáról, hamisításról, az erő, az uralom többértelmű reprezentációjáról. A Tizenkét császár mindemellett izgalmas detektívtörténet a hatalom ábrázolásának leginkább nyugtalanító és állásfoglalásra késztető példáiról.


Fejezetek
Mary Beard T IZENKÉT CSÁSZÁR…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó I. A CSÁSZÁR…
Fejezet hossza:
Hálával és köszönettel az American…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Augustus Uralkodott i. e. 31…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Vitellius Uralkodott i. sz. 69.…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
I. A Császár A Sétányon Bevezetés
Fejezet hossza:
1.1 Az 1960-as évek végén…
Fejezet hossza:
1.2 Severus Alexander portrébüsztje a…
Fejezet hossza:
A koporsótól a portrékig
Fejezet hossza:
Teli a világ császárokkal
Fejezet hossza:
1.5 Septimius Severus, az első,…
Fejezet hossza:
1.6 Néró 12. századi ábrázolása…
Fejezet hossza:
1.7 Ezt az értékes fél…
Fejezet hossza:
1.8 Az egykor autentikus ókori…
Fejezet hossza:
1.9 Több mint háromszáz évvel…
Fejezet hossza:
1.10 Michael Sweerts festménye, az…
Fejezet hossza:
1.11 16. századi bronz tintatartó,…
Fejezet hossza:
1.12 Az 1580 körül a…
Fejezet hossza:
1.13 Ezernél is többen vesztették…
Fejezet hossza:
1.14 Színpompás császárok. Tiberius (a…
Fejezet hossza:
1.15 Metszetmásolat William Hogarth az…
Fejezet hossza:
1.16 E z a kis…
Fejezet hossza:
Ókori-és-modern
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1.18b Chris Riddell karikatúrája Néróként…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1.18i Caesar R. Goscinny és…
Fejezet hossza:
1.19 A Getty Commodus. Akármilyen…
Fejezet hossza:
1.20 Giovanni da Cavino egyik…
Fejezet hossza:
Császári kapcsolatok: Napóleontól és az anyjától az Utolsó vacsoráig
Fejezet hossza:
1.22 Canova veszélyes játékot űzött,…
Fejezet hossza:
Suetonius és az ő tizenkét császára
Fejezet hossza:
Birodalmi perspektívák
Fejezet hossza:
1.25 Az újkori művészek és…
Fejezet hossza:
Ii. A Tizenkét Császár Problémája: Ki Kicsoda?
Fejezet hossza:
2.1 Az arles-i Caesar, a…
Fejezet hossza:
2.2 A Franciaországi nagy kámea…
Fejezet hossza:
Julius Caesar és a szobrai
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
2.4f Desiderio da Settignano műve,…
Fejezet hossza:
2.5 Benito Mussolini bejelenti az…
Fejezet hossza:
2.6 A British Museum 1818-ban…
Fejezet hossza:
2.7 A 20. század közepének…
Fejezet hossza:
Caesar „kinézete”
Fejezet hossza:
2.9 A meroéi Augustus-fej, amelyet…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
2.10e Ezt a fejet felváltva…
Fejezet hossza:
2.10f Ezt a fejet hol…
Fejezet hossza:
2.11 Az i. e. 15…
Fejezet hossza:
Caesar Augustus és a dinasztia művészete
Fejezet hossza:
Vitellius koponyája
Fejezet hossza:
2.13 A Musei Capitoliniben, a…
Fejezet hossza:
2.14 Nicolò Traverso 19. század…
Fejezet hossza:
2.15 Giambattista della Porta a…
Fejezet hossza:
Iii. Érmék És Portrék, Ókoriak És Modernek
Fejezet hossza:
3.1 Hans Memling Férfiportré római…
Fejezet hossza:
3.2 Sandro Botticelli Férfiképmás idősebb…
Fejezet hossza:
3.3 Jacopo Strada a 16.…
Fejezet hossza:
Érmeportrék
Fejezet hossza:
3.5 16. századi német ékszerdobozka…
Fejezet hossza:
3.6 16. század eleji kehely…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Császárportrék
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
3.n Vespasianus Raimondi fényűző kivitelű…
Fejezet hossza:
3.8 A Suetonius Caesarok élete…
Fejezet hossza:
3.9 A mantovai hercegi palota…
Fejezet hossza:
3.10 Vincenzo Foppa 70 ×…
Fejezet hossza:
A rómaiak és mi
Fejezet hossza:
3.12 A Cambridge Egyetem könyvtárának…
Fejezet hossza:
…és Joseph Wilton ( II.…
Fejezet hossza:
3.13 George Knapton 18. század…
Fejezet hossza:
3.14 Ezen a 18. századi…
Fejezet hossza:
3.15 H oratio Greenough George…
Fejezet hossza:
3.16 Az 1760-as években Joseph…
Fejezet hossza:
3.17 Egy 19. századi királyi…
Fejezet hossza:
A reneszánsz és a rómaiak
Fejezet hossza:
3.19 Augustus és a Szibilla…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
3.21 A klasszikus és a…
Fejezet hossza:
Iv. A Tizenkét Császár, Többé-kevésbé
Fejezet hossza:
4.1 Claudius a 16. században…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A tökéletes sorozat?
Fejezet hossza:
4.3 Giovanni Battista Della Porta…
Fejezet hossza:
4.4 Hieronymus Francken és az…
Fejezet hossza:
4.5 A kis fémládikó (17…
Fejezet hossza:
4.6 19. századi tömeggyártott, 10…
Fejezet hossza:
Újrafelfedezések, elvarratlan szálak és folyamatban lévő munka
Fejezet hossza:
4.8 Marcantonio Raimondi 16. század…
Fejezet hossza:
4.9 Hendrick Goltzius Vitellius a…
Fejezet hossza:
4.10 Ez a kicsike 18.…
Fejezet hossza:
Császárok új ruhája, Rómától Oxfordig
Fejezet hossza:
4.12 A Császárok terme a…
Fejezet hossza:
4.13a A Császárok termének központi…
Fejezet hossza:
4.13b …majd az a szobor,…
Fejezet hossza:
4.13c …végül az úgynevezett capitoliumi…
Fejezet hossza:
Ezüstcsászárok újrarendezve
Fejezet hossza:
4.15a Tiberius tálja (korábban Domitianusé):…
Fejezet hossza:
4.15b Tiberius tálja (korábban Domitianusé):…
Fejezet hossza:
4.15c Caligula tálja (korábban Tiberiusé):…
Fejezet hossza:
V. A Leghíresebb Császárok
Fejezet hossza:
5.1 19. század közepén élt…
Fejezet hossza:
5.2a Tiziano tizenegy császárjának legnagyobb…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
5.2k Titus A manchesteri kiállítás…
Fejezet hossza:
A „Császárok terme”
Fejezet hossza:
5.4 A Gonzaga-palotában álló Császárok…
Fejezet hossza:
5.5 A Camerinóban Giulio Romanónak…
Fejezet hossza:
Néró klasszikus jelenete látható, amint…
Fejezet hossza:
5.6 Az alig egy méter…
Fejezet hossza:
5.7 A Császárok terme nyugati…
Fejezet hossza:
5.8 Giulio Romano előkészítő rajza…
Fejezet hossza:
Elvarratlan szálak, magyarázatok és a birodalom öröksége
Fejezet hossza:
5.10a Tiziano hiányzó Domitianus a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mantovából Londonba és Madridba
Fejezet hossza:
5.11a A Szent Jakab-palota (St…
Fejezet hossza:
5.11b …és Guido Reni 1617-ben…
Fejezet hossza:
A másolás művészete
Fejezet hossza:
5.13 Tiziano császárainak lemásolása hatalmas…
Fejezet hossza:
Egy Augustus egy helyi mantovai…
Fejezet hossza:
5.14 Sadeler császárai a legváratlanabb…
Fejezet hossza:
Az írás a falon
Fejezet hossza:
Vi. Szatíra, Felforgatás És Merénylet
Fejezet hossza:
6.1 Antonio Verrio 18. század…
Fejezet hossza:
6.2a Négy római uralkodó a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mantegna császára
Fejezet hossza:
6.3 A nagy hadvezérek asztalának…
Fejezet hossza:
6.4 John Deare 1796-ban készült…
Fejezet hossza:
6.5 Julius Caesar nagylelkűségének klasszikus…
Fejezet hossza:
6.6 Az első két jelenet…
Fejezet hossza:
A Hampton Court kárpitba szőtt császárai
Fejezet hossza:
6.8 Caesar meggyilkolása egy hatalmas…
Fejezet hossza:
6.9 Henrik Caesart ábrázoló falikárpitjának…
Fejezet hossza:
6.10 Az itáliai parmai katedrálist…
Fejezet hossza:
6.11 Caesar közeledik a Rubicon…
Fejezet hossza:
Lucanus a falikárpiton
Fejezet hossza:
Negatív reakciók
Fejezet hossza:
6.14a Jan van der Straet…
Fejezet hossza:
6.14b …Domitianus; a háttérben jobbra…
Fejezet hossza:
6.15 Rubens császárokról készült, egy…
Fejezet hossza:
6.16 Jean-Léon Gérôme Augustus kora,…
Fejezet hossza:
Vitellius 1847-ben
Fejezet hossza:
6.18 Thomas Couture A rómaiak…
Fejezet hossza:
6.19 A gonosz (vagy a…
Fejezet hossza:
6.20a Vitellius meggyilkolása volt a…
Fejezet hossza:
Gyilkosság
Fejezet hossza:
6.21 Jean-Léon Gérôme 1859-ben készült…
Fejezet hossza:
6.22 Tiberius a halálos ágyán…
Fejezet hossza:
6.23 A Heliogabalus rózsái című…
Fejezet hossza:
Néró halála
Fejezet hossza:
6.25 Mi történik, ha véget…
Fejezet hossza:
6.26 A szobor Szmirnov festményének…
Fejezet hossza:
Vii. Caesar Feleségére Még A Gyanú Árnyéka Se Essen
Fejezet hossza:
Nők és hatalom?
Fejezet hossza:
7.2 Ez az életnagyságúnál alig…
Fejezet hossza:
Szobrok, nagyok és kicsik
Fejezet hossza:
7.3a A három, életnagyságúnál kissé…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
7.3c …fiatalabb Agrippina. Ráadásul mindenféle…
Fejezet hossza:
7.4 Egy nő miniatűr portréja…
Fejezet hossza:
7.5a Nagyon elmosódott volt a…
Fejezet hossza:
7.5b …amely a gyermekét tartó…
Fejezet hossza:
Anyák, matriarchák, áldozatok és szajhák
Fejezet hossza:
7.7a A 17. század elején…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
7.7l Domitia Longina. Alkalmanként egy-egy…
Fejezet hossza:
7.8 A Sadeler Augustus ával…
Fejezet hossza:
7.9 Aubrey Beardsley 1895-ben készült…
Fejezet hossza:
7.10 James Gillray 1801-es karikatúráján…
Fejezet hossza:
7.11 Georges Antoine Rochegrosse Messalina…
Fejezet hossza:
7.12 Angelica Kauffman Vergilius felolvassa…
Fejezet hossza:
7.13a Jean-Auguste-Dominique Ingres a 19.…
Fejezet hossza:
7.13b Egy későbbi változat 1819-ből,…
Fejezet hossza:
Az Agrippinák
Fejezet hossza:
7.14 Benjamin West hatalmas, 2,5…
Fejezet hossza:
7.15 Ez a 15. század…
Fejezet hossza:
7.16 Az egyik leghírhedtebb 18.…
Fejezet hossza:
7.17 John William Waterhouse 1878-ban…
Fejezet hossza:
7.18 Arturo Montero y Calvo…
Fejezet hossza:
A harmadik Agrippina
Fejezet hossza:
7.20a Rubens két festménye a…
Fejezet hossza:
7.20b Egy hasonló változat, bár…
Fejezet hossza:
7.21 A csaknem 16 cm…
Fejezet hossza:
3. táblázat A harmadik Agrippina…
Fejezet hossza:
Viii. Utószó
Fejezet hossza:
8.1a Edmonia Lewis 1873-ban készült…
Fejezet hossza:
8.1b …amely a 19. században…
Fejezet hossza:
A császárok manapság
Fejezet hossza:
8.3 Franklin D. Roosevelt elnök…
Fejezet hossza:
8.4a Modern császárfejek a 21.…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
8.4c Csokoládécsászár (Augustus) csokoládé, gipsz,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
8.5 Alison Wilding 2017-ben készült…
Fejezet hossza:
8.6 Az 1974-ben készült, nagyjából…
Fejezet hossza:
8.7a Gérôme festménye az amfiteátrumban…
Fejezet hossza:
8.7b A Ridley Scott filmjében…
Fejezet hossza:
8.8 Különös a végső helye…
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Függelék
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
A képek forrásai
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Sok, a szerzeményezéssel kapcsolatos…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...