Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő „arcaira”. A „nagy pillanat” 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az „ellenforradalommal”. Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás.