Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Életpályám - E-könyv

Dr. Mizsei Béla volt kisgazdapárti képviselő önéletírása

Életpályám - E-könyv

Dr. Mizsei Béla volt kisgazdapárti képviselő önéletírása

Ismertető
A volt kisgazdapárti politikus önéletírása a XX. század érdekes kordokumentuma. Az író 1922-ben született Jászberényben paraszti családban, a szegedi egyetem jogtudományi karán szerzett diplomát, majd 1943-tól ügyvédként dolgozott Jászberényben. A második világháborúban a gyalogságnál szolgált, 1945-ben a Kisgazdapárt szónoka, képviselőjelöltje volt. Kilépett a politikai arénából 1948-ban, „mielőtt becstelen, megalkuvó vagy mártír” lett volna. 1949-től törvényszéki aljegyzőként, majd 1954-től ügyvédként dolgozott. Az 56-os forradalom idején is aktívan kiállt meggyőződése mellett, emiatt letartóztatták, halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra enyhítették. 1963-ban kapott amnesztiát, s szabadult a börtönből, de csak kertészként dolgozhatott. 1988-ban részt vett a Kisgazdapárt újjászervezésében. Mizsei olvasmányos stílusban tárja elénk élete eseményeit. Megismerhetjük belőle a mindenkor elvhű, igaz embert, aki egyenes derékkal, bátran küzdött Magyarország, s a földművelők jogaiért, még a legnehezebb időkben is.


Fejezetek
Életpályám Dr. M Izsei Béla…
Fejezet hossza:
I. Rész
Fejezet hossza:
Gyermekkorom Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Fejezet hossza:
A parasztfőiskolások munkaközössége
Fejezet hossza:
A balatonlellei ifjúsági konferencia
Fejezet hossza:
Népgyűléseim, képviselővé jelölnek
Fejezet hossza:
Köztársaság leszünk
Fejezet hossza:
Ifjúsági politikánk
Fejezet hossza:
Parasztnapok
Fejezet hossza:
Mellénk áll a SZIM és a NISZ
Fejezet hossza:
Ii. Rész
Fejezet hossza:
Bírósági fogalmazó leszek
Fejezet hossza:
Ügyvéd leszek
Fejezet hossza:
1956. október 23.
Fejezet hossza:
A börtönben
Fejezet hossza:
A tárgyalásom
Fejezet hossza:
A halálbüntetésem
Fejezet hossza:
Amikor a vasmunkás talpalni tanítja az ügyvédet
Fejezet hossza:
Szabadulásom
Fejezet hossza:
Iii. Rész
Fejezet hossza:
Elhelyezkedem
Fejezet hossza:
Kezdődik a kisgazdapárt újjászervezése
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...