Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Élt egyszer egy Jézus - E-könyv

Kirándulás a zsidó-keresztény ókorba

Élt egyszer egy Jézus - E-könyv

Kirándulás a zsidó-keresztény ókorba

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A szeplőtelen fogantatástól a feltámadásig követi nyomon a szerző Jézus életét és munkásságát. Egy szentföldi utazás keretében saját megfigyeléseivel egészíti ki az Ószövetség, az Újszövetség, a Korán, valamint az evangéliumok, a modernkori Jézus kutatók és teológusok által hagyományozott, illetve legújabban felfedezett információkat. Nagy Károly újságíró, kelet-kutató, diplomás történész, a vallások iránt kamaszkorától érdeklődik. Az MTI szófiai és athéni tudósítójaként kezdett foglalkozni a görög mitológiával. Később Mongóliában felfigyelt a mongolok buddhizmusára. Miután a Tibeti Autonóm Terület kormányának vendégeként bejárhatta a klasszikus Tibet legfontosabb városait, megírta a Tibeti reinkarnációk és a Buddhizmus, misztika, Tibet című könyveit. És mivel a Szentföld Kelet is, meg a kereszténység bölcsője is, Jézust pedig a szerző kivételesen rokonszenves személyiségnek látja, új könyvét róla és a legnagyobb világvallás, a kereszténység megszerveződéséről írta.


Fejezetek
Nagy Károly Élt egyszer egy Jézus
Fejezet hossza:
Tartalom A szeplőtelen fogantatástól a…
Fejezet hossza:
Nagy Károly Élt egyszer egy…
Fejezet hossza:
ELŐSZÓ HELYETTA mesebeli Jézus és néhány gondolat a mai Izraelről
Fejezet hossza:
ELŐSZÓ HELYETT A mesebeli Jézus…
Fejezet hossza:
A Zsidó Eredetmítosz
Fejezet hossza:
ISMERKEDÉS A SZENTFÖLDDEL Nemzeti kisebbségek…
Fejezet hossza:
Apokrif Evangéliummária És Jézus Születéséről
Fejezet hossza:
A „megváltó” Nyomában
Fejezet hossza:
A Heródesek Világa És Jézus
Fejezet hossza:
Holt-tenger, A Tekercsekés Jézus
Fejezet hossza:
A Kivégzés, És Ami Utána Jött
Fejezet hossza:
Zsidó És Pogány Keresztények
Fejezet hossza:
Alakváltó És Fény-jézusok
Fejezet hossza:
Míg Jézus Istenségedogmává Lett
Fejezet hossza:
Az Iszlám Jézusa És Máriája
Fejezet hossza:
Az Iszlám Jézusa És Máriája…
Fejezet hossza:
Jeruzsálem:a Siratófaltól A Húrok Hídjáig
Fejezet hossza:
Hit, Istenfélelem, Ateizmus
Fejezet hossza:
Bibliográfia
Fejezet hossza:
Vége
Fejezet hossza:
Az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó további ajánlata
Fejezet hossza:
Ari ShavitHazám, az ígéret földje
Fejezet hossza:
Nikolaos van DamSzíria – Egy nemzet romokban
Fejezet hossza:
Amir Ahmed NasszerÉn és az iszlám
Fejezet hossza:
Amir Ahmed Nasszer Én és…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...