Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Szíria – Egy nemzet romokban - E-könyv

A szíriai polgárháború indítékai és története

Szíria – Egy nemzet romokban - E-könyv

A szíriai polgárháború indítékai és története

Ismertető
A Keleti-pályaudvar aluljárójában 2015-ben összezsúfolódott menekültek nagy része Szíriából érkezett. A szíriai háború alaposan átrendezte a nagyhatalmi befolyási övezeteket és a hatalmi viszonyokat az egész közel-keleti térségben. Könnyű belátni, hogy az Ezeregyéjszaka mesés világának szomszédságában zajló pokoli események a magyar belpolitikára is erőteljes hatást gyakoroltak. Ehhez képest az átlagember, de még a művelt olvasók jelentős része sem tud egyebet a szíriai vérfürdő okairól és résztvevőiről azon kívül, hogy arabok, kurdok, oroszok, amerikaiak és az Iszlám állam banditái gyilkolják ott az ártatlan embereket és egymást. Nikolaos Van Dam könyve ismeretlen vagy éppen agyonhallgatott tények sokaságára vet fényt. A szerző részrehajlás nélkül mutatja be azokat a történelmi eseményeket, törzsi, vallási és politikai szakadékokat, amelyeknek szerepe volt a nemrég még virágzó ország lerombolásában, nemzetként való felbomlásában. Elemzése messze túlmutat az Európában rutinosan ismételgetett felfogáson, miszerint a közel-keleti háborúkat vagy az olajra szomjas amerikaiak beavatkozása, vagy a síita és szunnita muzulmánok torzsalkodása okozza. Szíria a példa rá, hogy a képlet sokkal bonyolultabb. És Szíria a figyelmeztetés arra, hogy a következő évtizedekben ez a térség újabb és újabb, most már nyilvánvalóan globális következményekkel járó konfliktusok válsággócává válhat. Ezért annak, aki ismerni akarja a világot, amelyben élünk, tudnia kell, mi történt Szíriában az új évezred második évtizedében, amelyben Putyin is szerepet vállalt.


Fejezetek
NIKOLAOS VAN DAM SZÍRIA - Egy nemzet romokban
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Nikolaos Van Dam
Fejezet hossza:
Szíria - Egy nemzet romokban…
Fejezet hossza:
Marinkának
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Bevezetésnagy-szíria Vagy Bilad Al-sham
Fejezet hossza:
1.a Szíriai Forradalom (2011) Előttibaaszista Történelem Áttekintése
Fejezet hossza:
2.elkerülhető Lett Volna Szíriában A Háború?
Fejezet hossza:
3.konfrontáció A Rezsim Katonái És Az Ellenzék Között
Fejezet hossza:
4.a Szíriai Konfliktus Ambivalens Nyugati Megközelítése
Fejezet hossza:
5.szírián Belüli Megbeszélések, De Nem Tárgyalások
Fejezet hossza:
Következtetések
Fejezet hossza:
Vége
Fejezet hossza:
Az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó további ajánlata
Fejezet hossza:
Daniel Jonah GoldhagenHitler ​buzgó hóhérai
Fejezet hossza:
Nasszer Amir AhmedÉn és az iszlám
Fejezet hossza:
William G. WinklerLánykereskedők
Fejezet hossza:
Megjegyzések
Fejezet hossza:
[ ←2 ] Ahol a…
Fejezet hossza:
[ ←3 ] Otto Jastrow,…
Fejezet hossza:
[ ←4 ] Clifford Edmund…
Fejezet hossza:
[ ←5 ] Háfez el-Aszad…
Fejezet hossza:
[ ←6 ] Lásd: Muhammad…
Fejezet hossza:
[ ←7 ] Lamia Rustum…
Fejezet hossza:
[ ←8 ] Lásd: Patrick…
Fejezet hossza:
[ ←9 ] Philip S.…
Fejezet hossza:
[ ←10 ] Leila Al-Shami…
Fejezet hossza:
[ ←11 ] Albert H.…
Fejezet hossza:
[ ←12 ] A kibővített…
Fejezet hossza:
[ ←13 ] Meg kell…
Fejezet hossza:
[ ←14 ] Michel ‘Aflaq,…
Fejezet hossza:
[ ←15 ] Sami al-Jundi,…
Fejezet hossza:
[ ←16 ] Mounir Mushabik…
Fejezet hossza:
[ ←17 ] Jacques Weulersse,…
Fejezet hossza:
[ ←18 ] Samir ‘Abduh,…
Fejezet hossza:
[ ←19 ] Stefan Winter,…
Fejezet hossza:
[ ←20 ] Al-Shaykh ‘Abd…
Fejezet hossza:
[ ←21 ] "Az alavita…
Fejezet hossza:
[ ←22 ] Stefan Winter,…
Fejezet hossza:
[ ←23 ] Ezt a…
Fejezet hossza:
[ ←24 ] Stefan Winter,…
Fejezet hossza:
[ ←25 ] Henri Lammens,…
Fejezet hossza:
[ ←26 ] A.H. Hourani,…
Fejezet hossza:
[ ←27 ] Kamal Salibi,…
Fejezet hossza:
[ ←28 ] Patrick Seale,…
Fejezet hossza:
[ ←29 ] Munif al-Razzaz,…
Fejezet hossza:
[ ←30 ] Hizb al-Ba’th…
Fejezet hossza:
[ ←31 ] Mahmud Sadiq,…
Fejezet hossza:
[ ←32 ] Muta’ Safadi,…
Fejezet hossza:
[ ←33 ] Ugyanott, p. 69.
Fejezet hossza:
[ ←34 ] Ugyanott, pp. 338–9.
Fejezet hossza:
[ ←35 ] Muta Szafadi…
Fejezet hossza:
[ ←36 ] Munif al-Razzaz,…
Fejezet hossza:
[ ←37 ] Hanna Batatu,…
Fejezet hossza:
[ ←38 ] 1965 májusában…
Fejezet hossza:
[ ←39 ] Munif al-Razzaz,…
Fejezet hossza:
[ ←40 ] Mustafa Talas,…
Fejezet hossza:
[ ←41 ] Filastin (Jerusalem)…
Fejezet hossza:
[ ←42 ] Al-Hayat , 15 September 1966.
Fejezet hossza:
[ ←43 ] A Baasz…
Fejezet hossza:
[ ←44 ] Patrick Seale,…
Fejezet hossza:
[ ←45 ] Mustafa Talas,…
Fejezet hossza:
[ ←46 ] Salah al-Din…
Fejezet hossza:
[ ←47 ] Salah al-Din…
Fejezet hossza:
[ ←48 ] Hazim Saghiyah,…
Fejezet hossza:
[ ←49 ] Jaysh al-Sha’b…
Fejezet hossza:
[ ←50 ] Al-Nadhir ,…
Fejezet hossza:
[ ←51 ] Al-Nadhir ,…
Fejezet hossza:
[ ←52 ] Al-Nadhir ,…
Fejezet hossza:
[ ←53 ] Raphaël Lefèvre,…
Fejezet hossza:
[ ←54 ] Ibrahim al-Juszuf…
Fejezet hossza:
[ ←55 ] Al-Film al-Watha’iqi…
Fejezet hossza:
[ ←56 ] Lásd: Yasin…
Fejezet hossza:
[ ←57 ] Cf. Al-Nadhir…
Fejezet hossza:
[ ←58 ] Raphaël Lefèvre,…
Fejezet hossza:
[ ←59 ] Faruq al-Shar’,…
Fejezet hossza:
[ ←60 ] ‘Mawt Rajul…
Fejezet hossza:
[ ←61 ] Tadmur, al-Majzarah…
Fejezet hossza:
[ ←62 ] Thomas Friedman,…
Fejezet hossza:
[ ←63 ] Nur al-Mudi’…
Fejezet hossza:
[ ←64 ] Muhammad Ibrahim…
Fejezet hossza:
[ ←65 ] Lásd: Lisa…
Fejezet hossza:
[ ←66 ] Patrick Seale,…
Fejezet hossza:
[ ←67 ] Patrick Seale,…
Fejezet hossza:
[ ←68 ] Raymond H.…
Fejezet hossza:
[ ←69 ] A szíriai…
Fejezet hossza:
[ ←70 ] Az "Én…
Fejezet hossza:
[ ←71 ] The Syrian…
Fejezet hossza:
[ ←72 ] Nikolaos van…
Fejezet hossza:
[ ←73 ] Kevin W.…
Fejezet hossza:
[ ←74 ] Szadik Dzsalal…
Fejezet hossza:
[ ←75 ] Nur Szamaha…
Fejezet hossza:
[ ←76 ] Nikolaos van…
Fejezet hossza:
[ ←77 ] Charles R.…
Fejezet hossza:
[ ←78 ] Lásd: Peter…
Fejezet hossza:
[ ←79 ] Lásd: Szíriai…
Fejezet hossza:
[ ←80 ] A-Sami és…
Fejezet hossza:
[ ←81 ] Raphaël Lefèvre…
Fejezet hossza:
[ ←82 ] A Másnap…
Fejezet hossza:
[ ←83 ] "Az ellenzék…
Fejezet hossza:
[ ←84 ] ‘The Displacement…
Fejezet hossza:
[ ←85 ] Arond Lund,…
Fejezet hossza:
[ ←86 ] Interjú Rijád…
Fejezet hossza:
[ ←87 ] Sami Moubayed,…
Fejezet hossza:
[ ←88 ] Patrick Cockburn,…
Fejezet hossza:
[ ←89 ] Nem minden…
Fejezet hossza:
[ ←90 ] Lásd: Bassam…
Fejezet hossza:
[ ←91 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←92 ] Lásd: Line…
Fejezet hossza:
[ ←93 ] Ehsani, ‘How…
Fejezet hossza:
[ ←94 ] Reinoud Leenders,…
Fejezet hossza:
[ ←95 ] Gunfire in…
Fejezet hossza:
[ ←96 ] David W.…
Fejezet hossza:
[ ←97 ] Stephen Starr,…
Fejezet hossza:
[ ←98 ] Haitham al-Maleh,…
Fejezet hossza:
[ ←99 ] Buthajna Sabanról…
Fejezet hossza:
[ ←100 ] Faruq al-Shar’,…
Fejezet hossza:
[ ←101 ] David W.…
Fejezet hossza:
[ ←102 ] Saghiyah, Hazim,…
Fejezet hossza:
[ ←103 ] Bassár el-Aszad…
Fejezet hossza:
[ ←104 ] David W.…
Fejezet hossza:
[ ←105 ] Ugyanott., p. 19.
Fejezet hossza:
[ ←106 ] Lásd például:…
Fejezet hossza:
[ ←107 ] Lásd még:…
Fejezet hossza:
[ ←108 ] Lásd például…
Fejezet hossza:
[ ←109 ] Ehsani, ‘Who…
Fejezet hossza:
[ ←110 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←111 ] See also…
Fejezet hossza:
[ ←112 ] Különböző források…
Fejezet hossza:
[ ←113 ] Robin Yassin-Kassab,…
Fejezet hossza:
[ ←114 ] Patrick Cockburn,…
Fejezet hossza:
[ ←115 ] Stefan Winter,…
Fejezet hossza:
[ ←116 ] Peter Harling…
Fejezet hossza:
[ ←117 ] Miután mudzsahedinek…
Fejezet hossza:
[ ←118 ] Fabrice Balanche,…
Fejezet hossza:
[ ←119 ] Fuad Adzsami…
Fejezet hossza:
[ ←120 ] Fabrice Balanche,…
Fejezet hossza:
[ ←121 ] Lásd például:…
Fejezet hossza:
[ ←122 ] John McHugo,…
Fejezet hossza:
[ ←123 ] A lehetséges…
Fejezet hossza:
[ ←124 ] Szíria: vélemények…
Fejezet hossza:
[ ←125 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←126 ] Elérhető: https://www.hrw.org/news/2011/07/09/syria-defectorsdescribe-orders-shoot-unarmed-protesters.
Fejezet hossza:
[ ←127 ] Cody Roche,…
Fejezet hossza:
[ ←128 ] Harakat Ahrar…
Fejezet hossza:
[ ←129 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←130 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←131 ] Ugyanott., p. 2.
Fejezet hossza:
[ ←132 ] Thomas Pierret,…
Fejezet hossza:
[ ←133 ] Patrick Cockburn,…
Fejezet hossza:
[ ←134 ] Sami Moubayed,…
Fejezet hossza:
[ ←135 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←136 ] A Dais tagjait daistáknak hívják.
Fejezet hossza:
[ ←137 ] Yaron Friedman,…
Fejezet hossza:
[ ←138 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←139 ] A kormányerők,…
Fejezet hossza:
[ ←140 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←141 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←142 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←143 ] Lásd a…
Fejezet hossza:
[ ←144 ] Elérhető: http://www.mediafire.com/convkey/04ed/dpwvmuqv8aa7qsqzg.jpg.
Fejezet hossza:
[ ←145 ] A Rozsáva…
Fejezet hossza:
[ ←146 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←147 ] Charles Lister,…
Fejezet hossza:
[ ←148 ] Nikolaos van…
Fejezet hossza:
[ ←149 ] Hicham Bou…
Fejezet hossza:
[ ←150 ] A szíriai…
Fejezet hossza:
[ ←151 ] Hicham Bou…
Fejezet hossza:
[ ←152 ] Ugyanott., pp. 14–15.
Fejezet hossza:
[ ←153 ] Hazim Szagija,…
Fejezet hossza:
[ ←154 ] Arond Lund,…
Fejezet hossza:
[ ←155 ] Michael Weiss…
Fejezet hossza:
[ ←156 ] Arond Lund,…
Fejezet hossza:
[ ←157 ] Joseph Holliday,…
Fejezet hossza:
[ ←158 ] Hicham Bou…
Fejezet hossza:
[ ←159 ] Robert Fisk…
Fejezet hossza:
[ ←160 ] Tobias Schneider,…
Fejezet hossza:
[ ←161 ] Yezid Sayigh,…
Fejezet hossza:
[ ←162 ] Az el-Aszad…
Fejezet hossza:
[ ←163 ] Tobias Schneider,…
Fejezet hossza:
[ ←164 ] Lásd Cody…
Fejezet hossza:
[ ←165 ] Lásd a…
Fejezet hossza:
[ ←166 ] Az Al…
Fejezet hossza:
[ ←167 ] Raymond Hinnebusch…
Fejezet hossza:
[ ←168 ] Lásd a…
Fejezet hossza:
[ ←169 ] A szíriai…
Fejezet hossza:
[ ←170 ] Lásd még:…
Fejezet hossza:
[ ←171 ] Amikor a…
Fejezet hossza:
[ ←172 ] Sami Moubayed,…
Fejezet hossza:
[ ←173 ] Nikolaos van…
Fejezet hossza:
[ ←174 ] Peter Ford,…
Fejezet hossza:
[ ←175 ] Richard Haass,…
Fejezet hossza:
[ ←176 ] Lásd még:…
Fejezet hossza:
[ ←177 ] Sami Khiyami,…
Fejezet hossza:
[ ←178 ] Patrick Seale,…
Fejezet hossza:
[ ←179 ] David W.…
Fejezet hossza:
[ ←180 ] Peter Harling,…
Fejezet hossza:
[ ←181 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←182 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←183 ] David W.…
Fejezet hossza:
[ ←184 ] Bert Koenders,…
Fejezet hossza:
[ ←185 ] Tristan Quinalt…
Fejezet hossza:
[ ←186 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←187 ] Christopher Phillips,…
Fejezet hossza:
[ ←188 ] Elérhető: http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=41144&Cr=Syria&Cr1.
Fejezet hossza:
[ ←189 ] A szóban…
Fejezet hossza:
[ ←190 ] 2016-ban Egyiptomot…
Fejezet hossza:
[ ←191 ] ‘Asharat al-Muthaqqafin…
Fejezet hossza:
[ ←192 ] Később, 2015…
Fejezet hossza:
[ ←193 ] Human Rights…
Fejezet hossza:
[ ←194 ] Lásd: Humanitarian…
Fejezet hossza:
[ ←195 ] Elérhető: http://www.diplomatie.gouv.fr/en/country-files/syria/events/article/final-statement-of-the-conference-of-syrian-revolution-and-opposition-forces.
Fejezet hossza:
[ ←196 ] Elérhető: http://www.newscenter.news/ar/news/view/15040.html.…
Fejezet hossza:
[ ←197 ] Harriet Allsopp,…
Fejezet hossza:
[ ←198 ] Arond Lund,…
Fejezet hossza:
[ ←199 ] A teljes…
Fejezet hossza:
[ ←200 ] A Komszomolszkaja…
Fejezet hossza:
[ ←201 ] Az ABC…
Fejezet hossza:
[ ←202 ] http://syrianobserver.com/EN/News/30748/Geneva_Regime_Delegation_Sidesteps_Political_Transition_Demands_Recovery_of_Golan; http://www.alhayat.com/m/story/14620254.
Fejezet hossza:
[ ←203 ] The Tower…
Fejezet hossza:
[ ←204 ] http://etilaf.org/images/reports/hnc.geneva2012.pdf,https://gallery.mailchimp.com/91f7a2c8b39d32e7ac9968d75/files/HNC_Executive_Summary_English.pdf.
Fejezet hossza:
[ ←205 ] A Szíria-közi…
Fejezet hossza:
[ ←206 ] Például a…
Fejezet hossza:
[ ←207 ] Fabrice Balanche,…
Fejezet hossza:
[ ←208 ] A szerző…
Fejezet hossza:
[ ←209 ] A tudományos…
Fejezet hossza:
[ ←210 ] Nikolaos van…
Fejezet hossza:
[ ←211 ] Yassin Al-Haj…
Fejezet hossza:
[ ←212 ] Peter Harling,…
Fejezet hossza:
[ ←213 ] Interjú Rijád…
Fejezet hossza:
[ ←214 ] Lásd: Bente…
Fejezet hossza:
[ ←215 ] Nour Samaha,…
Fejezet hossza:
[ ←216 ] 2011. április…
Fejezet hossza:
[ ←217 ] New York…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...