Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A párbajozó úriember - E-könyv

A párbajozó úriember - E-könyv

Ismertető
„Úriemberként gondolkodom, tehát úriember vagyok” – vallották magukról a századfordulón azok az urak, akik „a létező társadalmi rend fenntartásában másoknál nagyobb mértékben érzik magukat érdekelve, és ezért ama rendért adott esetben nagyobb tevékenységre, áldozatokra, esetleg egész egyéniségük latbavetésére, életük kockáztatására is hajlandók”. Ki az úriember? Mik az úriemberi lét feltételei? Melyek az ennek megfelelő anyagi és műveltségi követelmények? Mi határozza meg az úriember presztízsét? Becsületsértés esetén hogyan vesz elégtételt? – Ha egy úriembert becsületében támadtak meg, azt nem lehetett megtorlatlanul hagyni, mert ezzel az illető kizárta magát az úriemberek közösségéből. Ezért párbajt vívtak a politika, a hadsereg, a sajtó, a művészet, a közigazgatás és a gazdatársadalom tagjai egyaránt, „a kaszárnyák lovaglóiskolái és a vívótermek szinte visszhangzanak a pisztolylövésektől és a kardok csattogásától”. Ezzel a letűnt világgal ismerteti meg az olvasót Novák Béla könyve, mely tényekre alapozva, részletesen és olvasmányosan taglalja a párbaj történetét a lovagi tornáktól a párbajmánián át egészen a párbaj alkonyáig.


Fejezetek
N Ovák B Éla A…
Fejezet hossza:
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG Az egri Eszterházy…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó 1. A párbaj…
Fejezet hossza:
Szüleimnek
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
1. A párbaj előzményei
Fejezet hossza:
1. Lovagi torna, Nürnbergi krónika, 1626
Fejezet hossza:
A korai tornákon elterjedt volt…
Fejezet hossza:
2. Lovagok kopjatörése, Manesse-kódex, 14.…
Fejezet hossza:
Szerinte a miles szó katona…
Fejezet hossza:
3. Magyar hadnagy és török…
Fejezet hossza:
A bajvívásoknak megvolt a megfelelő…
Fejezet hossza:
4. A Tripartitum címlapja, 1545
Fejezet hossza:
Egyébként is az esetek jelentős…
Fejezet hossza:
A párbaj előzményei Magyarországon
Fejezet hossza:
5. A Thury György haláláról…
Fejezet hossza:
Amint a század második harmadában…
Fejezet hossza:
6. Kuruc–labanc lovas párbaj, G.…
Fejezet hossza:
Ugyancsak szigorúan rendelkezik II. Rákóczi…
Fejezet hossza:
7. Chappon Lajos portréja könyvének…
Fejezet hossza:
A vívoda szabályai között a…
Fejezet hossza:
8. Illusztráció Chappon Lajos vívótankönyvéből,…
Fejezet hossza:
Kezdett tehát kialakulni egy újfajta…
Fejezet hossza:
9. A Borsszem Jankó karikatúrája a párbajról, 1879
Fejezet hossza:
A párbajok természetesen kiváltották a…
Fejezet hossza:
2. A magyar társadalom, a törvényi szabályozás és a párbaj szabályai
Fejezet hossza:
A törvényi szabályozás
Fejezet hossza:
10. Csemegi Károly
Fejezet hossza:
A bíróság felmentette Szederkényit, felmentő…
Fejezet hossza:
A párbaj szabályai, párbajkódexek
Fejezet hossza:
11. Illusztráció Clair kódexének első…
Fejezet hossza:
12. Beállított párbajjelenet, 1910, a…
Fejezet hossza:
Népszerűségének okait vizsgálva ismét csak…
Fejezet hossza:
3. Az „aranykor”
Fejezet hossza:
13. Gróf Keglevich István
Fejezet hossza:
Sokkal gálánsabb és nagyúribb volt…
Fejezet hossza:
14. A zöldben, a Borsszem…
Fejezet hossza:
Voltak a fővárosban kompániák, melyek…
Fejezet hossza:
15. Zubovics Fedor egyik afrikai utazásán
Fejezet hossza:
Magáról Zubovicsról, aki nemcsak párbajaival,…
Fejezet hossza:
A párbaj mint a társadalmi mozgások eszköze
Fejezet hossza:
16. A Komjáthy-pisztolyok elsülnek, a…
Fejezet hossza:
A párbajok tehát meghozhatták az…
Fejezet hossza:
A zsidóság és a párbaj
Fejezet hossza:
17. Wahrmann Mór
Fejezet hossza:
18. Iszonytató párbaj, a Borsszem…
Fejezet hossza:
Szintén a tiszaeszlári események idején…
Fejezet hossza:
A kaszinók, a sajtó és a politika
Fejezet hossza:
19. Verhovay Gyula
Fejezet hossza:
Tagadták, hogy létezne ilyenféle kollektív…
Fejezet hossza:
20. Gróf Zichy-Ferraris Viktor
Fejezet hossza:
Ez azonban már ellenfelének is…
Fejezet hossza:
21. kép. Újságírók párbaja, a…
Fejezet hossza:
A kemény szavakra természetesen nem…
Fejezet hossza:
22. Krúdy Gyula
Fejezet hossza:
Erről a párbajról számtalan legenda…
Fejezet hossza:
23. Macskazene az ülésteremben, egy…
Fejezet hossza:
Horánszky Lajos Tisza Istvánról szóló…
Fejezet hossza:
4. A hadsereg
Fejezet hossza:
24. Báró Fejérváry Géza
Fejezet hossza:
A nyakatekert katonai nyelvezeten íródott…
Fejezet hossza:
5. A párbaj ellen és mellett
Fejezet hossza:
25. Báró Jósika Lajos
Fejezet hossza:
Ezzel szemben Jósika kijelenti, hogy…
Fejezet hossza:
26. Párbaj után, Jantyik Mátyás…
Fejezet hossza:
Ám a jogos kíváncsiságot ki…
Fejezet hossza:
27. Rakovszky István, aki előszeretettel…
Fejezet hossza:
A párbajellenes szövetség elnöke azonban…
Fejezet hossza:
28. A Nemzetközi Párbajellenes Kongresszus…
Fejezet hossza:
Ady jóslata végül nem vált…
Fejezet hossza:
6. A párbaj alkonya
Fejezet hossza:
29. Pallavicini György őrgróf, Klebelsberg…
Fejezet hossza:
A politikusok az 1920-as évek…
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Képek jegyzéke
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} HADAS Miklós: A modern…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...