Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Múltunk, ha szembejön - E-könyv

önkényuralmi emlékeink

Múltunk, ha szembejön - E-könyv

önkényuralmi emlékeink

Ismertető
Az ’56-ban született szerző – egy sor hiánypótló forráskiadvány és történelmi monográfia közreadása után – ezúttal a „velünk élő történelem”, a személyes sorsok és a kortársi emlékezet izgalmas tanúságait összegzi, méghozzá rendhagyó módon úgy, hogy eközben saját köztörténeti magánemlékeit is felidézi. Miféle sors várt a „forradalom árváira”, arra a sok ezer menekült kamaszra, aki 1956 őszén egyedül vágott a világnak – avagy egy másik korfordulóhoz érve, azon intézetekben felnőtt, lázadó tizenévesekre, akik éppen a rendszerváltás évadján váltak nagykorúvá? Hogyan alakult Trianon óta a kisebbségi magyar közösségek „szétfejlődése”, dacolva háborúval, diktatúrákkal s egy sor újabb impériumváltással? Melyek a mélyebb strukturális és lélektani okai a térségbeli nacionalizmusok makacs újraéledésének, avagy másfelől: a modernitás elutasításának, a demokratikus értékrend látványos megrendülésének? Hogyan él tovább a Kádár-kori amnézia ’56 és ’89 valódi örökségét máig elsikkasztva? Miféle eszmények, érvek formálták a hetvenes, nyolcvanas évek cenzúravitáit, a magyar szamizdat mára méltatlanul feledett hőskorát, és vajon mennyiben terheli esélymulasztás a rendszerváltó értelmiséget, a sajtót, az egyháza(ka)t, a régi és újabb politikai elit(ek)et? A szerző sommás válaszok helyett inkább makacsul tovább kérdez, történeteket rekonstruál, tényeket összegez, sokféle emléket próbál szembesíteni egymással. Amint az külön-külön és együtt valamennyiünk dolga lenne egy tisztultabb önismeretre törekedve. Hogy múltunk, „ha szembe jön”, ne kelljen zavartan, szemlesütve kitérnünk előle.


Fejezetek
Nóvé Béla Múltunk, ha szembejön…
Fejezet hossza:
Tartalom Ajánlás Önkényuralmi emlékeink avagy…
Fejezet hossza:
Ajánlás
Fejezet hossza:
Önkényuralmi emlékeink - avagy az emlékezet önkényuralma
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Sajátos időn kívüliségben éltünk mind…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az esetet fegyelmi kivizsgálás s…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Előbb saját közegében (otthon, a…
Fejezet hossza:
Az irattársöprés szomorúsága
Fejezet hossza:
Az utcaseprő királysága (1977) c.…
Fejezet hossza:
Az utcaseprő királysága (1977) c.…
Fejezet hossza:
Az utcaseprő királysága (1977) c.…
Fejezet hossza:
Az utcaseprő királysága (1977) c.…
Fejezet hossza:
Nota bene érdemtelenül legalábbis politiko-kriminológiai…
Fejezet hossza:
Forgács Béla 1978 februári ügynökjelentése…
Fejezet hossza:
Forgács Béla 1978 februári ügynökjelentése…
Fejezet hossza:
Mindezt egy inkriminált mesekönyv kapcsán…
Fejezet hossza:
Széljegyzetek egy belügyi jelentéshez
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
George Orwell Állati gazdaság címmel…
Fejezet hossza:
Nekünk persze jóval fontosabb volt…
Fejezet hossza:
Belügyi titkos jelentés 198485 fordulójáról…
Fejezet hossza:
Belügyi titkos jelentés 198485 fordulójáról…
Fejezet hossza:
Igen, benne volt az akkori…
Fejezet hossza:
Cenzúraviták a ’80-as évek Magyarországán
Fejezet hossza:
A 2004-ben a budapesti Millenáris…
Fejezet hossza:
1981-ben a lengyel Szolidaritás látványosan…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
Magyar szerző szamizdatként megjelent műve…
Fejezet hossza:
A „létezőszocializmus” nemlétező cenzorai
Fejezet hossza:
Az Inconnu művészcsoport matricája, 1985
Fejezet hossza:
Az Inconnu művészcsoport matricája, 1985
Fejezet hossza:
Az Ellenfórum kihívása
Fejezet hossza:
Bulgakov Kutyaszív c. regényének szamizdat…
Fejezet hossza:
Az Írószövetség több mint 600…
Fejezet hossza:
A független békemozgalom kezdetei
Fejezet hossza:
Az atomfegyverkezés újabb hidegháborús hulláma…
Fejezet hossza:
Az atomfegyverkezés újabb hidegháborús hulláma…
Fejezet hossza:
Az atomfegyverkezés újabb hidegháborús hulláma…
Fejezet hossza:
Az atomfegyverkezés újabb hidegháborús hulláma…
Fejezet hossza:
A hatás frenetikus volt. A…
Fejezet hossza:
Európa egykor legnagyobb szovjet atomrakéta-bázisa,…
Fejezet hossza:
Az igazság pillanata 1991 nyarán…
Fejezet hossza:
Európa egykor legnagyobb szovjet atomrakéta-bázisa,…
Fejezet hossza:
Elképzelem: éjszakánként ma is népes…
Fejezet hossza:
Erdélyi krónika, 1987-1989 - egy szamizdat lap mementója
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A lapszerkesztés csapatmunkája
Fejezet hossza:
A Határ/idő/napló erdélyi figyelő a…
Fejezet hossza:
A Határ/idő/napló erdélyi figyelő a…
Fejezet hossza:
A nyomtatás, terjesztés műhelytitkai
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A terjesztés során persze már…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
„Kikkel tartotok, Szerapion Testvérei?”
Fejezet hossza:
A Határ/idő/napló erdélyi figyelő szerkesztői…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az S.O.S. Transsylvania és a Pro Domo Dei akciók dokumentumai
Fejezet hossza:
Fantomfájdalom és jeges priznic - Trianon 70. évfordulójára
Fejezet hossza:
A Nagy Trianon Versaille-ban, emlék-kereszt…
Fejezet hossza:
A Nagy Trianon Versaille-ban, emlék-kereszt…
Fejezet hossza:
A Nagy Trianon Versaille-ban, emlék-kereszt…
Fejezet hossza:
A Nagy Trianon Versaille-ban, emlék-kereszt…
Fejezet hossza:
Ami volt, van - és ami lehet…
Fejezet hossza:
Brassó a Baross téren az…
Fejezet hossza:
Európa ma az eufórikus pánik…
Fejezet hossza:
A forradalom árvái Az ’56-os emigráns és remigráns kamaszok sorsa
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ausztriai és jugoszláv lágerek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Menekült középiskolás diákok
Fejezet hossza:
Idegenlégiós önkéntesek, Marseille, 1958 május,…
Fejezet hossza:
Voltak, akiknek a Nagy Vízen…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Nem csoda, ha a forradalomban…
Fejezet hossza:
Menekültkarácsony, 1956
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Honvágygerjesztés, megtorló kampányokkal
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Szabad Európának álcázott Kossuth Rádió
Fejezet hossza:
Magyar menekültek a traiskircheni lágerban,…
Fejezet hossza:
Magyar menekültek a traiskircheni lágerban,…
Fejezet hossza:
Magyar menekültek a traiskircheni lágerban,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Szenteste Brüsszelben, Lisszabonban és Bécsben
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Egy romváros karácsonya
Fejezet hossza:
Bibó 100-54-48
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Bibóról és társairól átlag havonta…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ám fennmaradt jelentései zömében e…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Szabó Zoltán, 100 +/-?
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
„…kevesek lelkében élt”?
Fejezet hossza:
Szabó Zoltán egy 1956. december…
Fejezet hossza:
Szabó Zoltán halála után rendezett…
Fejezet hossza:
De ki ne mondja senki…
Fejezet hossza:
Emlékbeszéd Pannonhalmán - 2005. március idusán
Fejezet hossza:
Montázskép felül: Pannonhalma, 1965, alul…
Fejezet hossza:
Az én március tizenötödikéim
Fejezet hossza:
Rejtőző fondok, eltűnő tanúk Az emigrációkutatás forrásai, szakmai és…
Fejezet hossza:
Az ApCsel, az ÁVO és az ÁEH - titkosszolgák megkésett tanúságtétele…
Fejezet hossza:
A Csapdában (ÁBTL L Harmattan,…
Fejezet hossza:
A tucatnyi szerző átlagéletkora alig…
Fejezet hossza:
„Elhunyt korszakról jót, vagy…” Tükörszilánkok. Kádár-korszakok a…
Fejezet hossza:
A Tükörszilánkok (MTA Szociológiai Int.…
Fejezet hossza:
Kísért a múlt, a már…
Fejezet hossza:
Gyászmunka vagy halotti tor? Molnár Adrienne: Ötvenhatosok a…
Fejezet hossza:
Molnár Adrienne: Ötvenhatosok a rendszerváltásról…
Fejezet hossza:
Az Oral History Archívum és…
Fejezet hossza:
Világtörténelem - helyben… Eörsi László: A „Baross Köztársaság”, 1956.
Fejezet hossza:
Eörsi László: A Baross Köztársaság…
Fejezet hossza:
Eörsi László immáron ötödik 56-os…
Fejezet hossza:
„Magyarkodók” és „szívmagyarok” Beszédből világ. Elemzések, adatok…
Fejezet hossza:
A Beszédből világ (Magyar Külügyi…
Fejezet hossza:
A „magyar Amerika” szociotérképe
Fejezet hossza:
A kisebbségtörténet revíziója Kisebbségi magyar közösségek a 20.…
Fejezet hossza:
A Kisebbségi magyar közösségek a…
Fejezet hossza:
Miben is áll ez? Íme…
Fejezet hossza:
Áthallásos otthonok, versek Markó Béla: Egy irredenta hétköznapjai
Fejezet hossza:
Markó Béla: Egy irredenta hétköznapjai…
Fejezet hossza:
Noha e Markó-féle forrásközlés a…
Fejezet hossza:
Szigorúan nyilvános! Szőnyei Tamás: Titkos írás
Fejezet hossza:
Szőnyei Tamás: Titkos írás (Noran,…
Fejezet hossza:
Szándék és módszer
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} ref = rendőrségi felügyelet…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...