Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Várj reám, s én megjövök - E-könyv

Dr. Czóbel Ernõ levelei családjának Szibériából, a gulagról

Várj reám, s én megjövök - E-könyv

Dr. Czóbel Ernõ levelei családjának Szibériából, a gulagról

Ismertető
Dr. Czóbel Ernő (1886–1953) irodalomtörténész, Marx-kutató, tanár. Öt testvére közül a legismertebb bátyja, Czóbel Béla festőművész volt. A Tanácsköztársaság idején annak bécsi követségét vezette. Bukása után hazai börtönökbe került, majd 1922-ben fogolycsere során a Szovjetunióba került. Felesége és lánya is követte őt az emigrációba. A sztálini rezsim koholt vádak alapján 1936-ban börtönbe, majd a gulagra száműzte, Szibériába. Családja igyekezett megkönnyíteni sorsát, levelekkel, időnként csomagokkal. A levelek tartották bennük a hitet, hogy újra találkozhatnak. Az első, fennmaradt levél 1939-ből származik, az utolsó 1947. szeptember 26-án íródott. 1941-ben csak néhány, míg az 1942-es esztendőbe egy levél sem keletkezett. Sok levél elkallódott, de a kilenc év „levél-termése” ennek ellenére bőségesnek nevezhető. Mi a levelek legfőbb értéke az utókor számára? A levelek bepillantást engednek egy szerelem, egy emigráns magyar család életébe, olyan korban és körülmények között, amelyről az interneten és nyomtatásban nem található személyes, megrázó és érdekfeszítő olvasmány. Czóbel Anna, akinek a hagyatékából a levelek előkerültek, mindössze 4 éves volt, amikor szüleivel a Szovjetunióba került. Ott végezte iskoláit, s szerzett diplomát filmoperatőrként. A leveleket a cenzúra miatt oroszul kellett írni. Ő fordította magyarra és gépelte le azokat, az 1970-es években. A gulagról a Czóbel-családban soha, senki nem beszélt. Czóbel Anna élete utolsó hónapjaiban említette meg, hogy semmi nem fontos abból, ami utána hátra marad, csak ez a levelezés.


Fejezetek
Várj Reám, S Én Megjövök…
Fejezet hossza:
Tartalom El ő szó 1939…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
1939
Fejezet hossza:
39. VII. 22, Mariinszk, Novoszibirszki…
Fejezet hossza:
1940
Fejezet hossza:
40. I. 2, Szuszlovo ...a…
Fejezet hossza:
1941
Fejezet hossza:
41, II. 5 , reggel,…
Fejezet hossza:
1943
Fejezet hossza:
43. VI. 25 , Mariinszk…
Fejezet hossza:
1944
Fejezet hossza:
44. I. 10 , Mariinszk…
Fejezet hossza:
1945
Fejezet hossza:
45. I. 1 , Mariinszk…
Fejezet hossza:
1946
Fejezet hossza:
46. I. 1, Baim Drága…
Fejezet hossza:
1947
Fejezet hossza:
47. I. 6 , Moszkva…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...