Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Két kor gyermeke - E-könyv

A demokrácia szolgája, a hatalom kritikusa

Két kor gyermeke - E-könyv

A demokrácia szolgája, a hatalom kritikusa

Ismertető
A berlini fal 1989-es lebontását követő rendszerváltások idején (1989-91) 100 millió ember élete változott meg Közép- és Kelet-Európában. A gazdasági fejlődés motorjává a magántulajdon vált, az egypárt-rendszert felváltotta a többpárt-rendszer. A rendszerváltások – a Reagan és Gorbacsov máltai megegyezése alapján – a szavazatok erejével történtek, a háborúk ezúttal elkerülték Európának ezt a térségét. Magyarországon a Második Világháborút követő első szabad választások előkészítésében részt vett dr. Tóth Zoltán is, 1989 és 2004 között, 7 miniszterelnök és 8 belügyminiszter mellett, köztisztviselőként, a hivatali hierarchia minden lépcsőfokát megjárta. Az Országos Választási Iroda vezetőjeként 12 magyarországi választás és 4 országos népszavazás során irányította a választásokkal kapcsolatos állami feladatok végrehajtását. Volt közigazgatási államtitkár is, és büszkén mondhatja, hogy az Európai Parlament első magyarországi választásának előkészítésében is részt vehetett. Elsőként javasolta a demokratikus ellenzéki pártok összefogását – 2012-ben – az úgynevezett előválasztás keretében. A taxis blokád és az Erzsébet hídi csata kapcsán a szemtanú hitelességével idézi fel az állam problémamegoldó képességének a korlátait. Elsőként javasolta a demokratikus ellenzéki pártok összefogását – 2012-ben- az úgynevezett előválasztás keretében. ”A választás a demokrácia ünnepnapja! Azonban a történelem vissza is fordítható. A damaszkuszi út lehet kétirányú is!” – mondja egyik interjújában Tóth Zoltán. Saját munkáját így értékeli: ”Az eredményeimet a család, a tanárok és a munkatársak támogatásával értem el. A hibáim a sajátjaim” Elkötelezett a demokrácia továbbvitele mellett, miszerint minden embernek joga van szabadon megválasztani vezetőit az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján.


Fejezetek
Tóth Zoltán Két kor gyermeke…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó A háború után…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A beszélgetőpartnerek nem lépnek föl…
Fejezet hossza:
A háború után születtem, szüleim a háború alatt voltak fiatalok
Fejezet hossza:
Anyai nagyapám családja Mezőfalván. Álló…
Fejezet hossza:
Az anyai ági nagypapám Tell…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Váci utcában mindenki köszönt mindenkinek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Mókus örs voltunk, saját zászlóval
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Maratoni úszó lehettem volna
Fejezet hossza:
1968. augusztus 21. A varsói…
Fejezet hossza:
A gimnázium alatt nyaranta dolgoztam
Fejezet hossza:
Második sorban balról jobbra: Kiss…
Fejezet hossza:
Előttem is homályos, hogy miért lettem kiválasztva
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A közigazgatási munka egy életpálya
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az emberi jogi chartában csak 52 alapjog van
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ezek semmit nem mondtak, gondolom.…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A megtámadott MSZMP politikusok semmiféle politikai csatába nem…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Elnök úr, viszünk neked egy számítógépet
Fejezet hossza:
Verbőczy István: Tripartitum (Hármaskönyv, szokásjogi…
Fejezet hossza:
Tibor, ma este haza megyünk?
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A sajtó kint várt. Száz tévékamera meg kétszáz újságíró
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Debrecenben orosz tankok vonulnak az utcán
Fejezet hossza:
Értekezlet a Belügyminisztériumban. Az Országos…
Fejezet hossza:
Nem lettem politikus
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mint korábban említettem, a közigazgatás…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Boross Péter után Kuncze Gábornál…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Orbán Viktor országgyűlési képviselő nem…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Különösen káros volt a miniszternek…
Fejezet hossza:
A Jegyző konferenciáján a Budapesti…
Fejezet hossza:
Újabb váratlan fordulat következett be…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Rántott hús illata lengedez, válság van - az Erzsébet hídi csata
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Bal oldalamon Bill Hyble, mellettem…
Fejezet hossza:
…többféle módon lehet ideális választási rendszert létrehozni…
Fejezet hossza:
James M. Inhof USA szenátorral…
Fejezet hossza:
A demokratikus választásoknak mindig van…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A világ demokratikus országaiban ebben az évtizedben a választási…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Hibák voltak az 1989-ben elfogadott magyar választási törvényben!
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Szabadban vagy konyhában? Mindenütt, bárhol…
Fejezet hossza:
Alulról felfelé: Tóth Gréta Zsófia,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Unokák? Négy van, kettő-kettő. Zsófi,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az a kérdés, és erről…
Fejezet hossza:
Függelék
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
James M. Inhof szenátor (Egyesült…
Fejezet hossza:
A Közigazgatás Kulcsemberei
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
„még Elmondhattam”
Fejezet hossza:
Köszönet A Kollégáknak
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:
Rezume
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Könyvünkben hét QR-kódot helyeztünk…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...