A szerző arcképe

Dr. Kígyós Éva művei a VOIZ-on

Meditációk

A szerzőről

Bölcsészdoktor, klinikus szakpszichológus, tagja az Integratív Pszichoterápiai Egyesületnek, a Magyar Hipnózis Egyesületnek, a Magyar Pszichológiai Társaságnak és a Magyar Pszichiátriai Társaságnak. "Kamasz koromban régész akartam lenni, de a képzés akkori lehetőségei miatt az érettségi után nem jelentkezhettem erre a szakra. Sok volt a véletlenszerű abban, amiért a pszichológiát választottam, de úgy látszik ez volt a sorsom, mert azóta is ebben tevékenykedem. 1969-ben végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem lélektan szakán. Több terápiás módszert tanultam meg képzéseken, ami jelentős időbeli és anyagi ráfordítást igényelt. Klinikus szakpszichológus vizsgát tettem, majd 1982-ben megvédtem doktori disszertációmat. 25 évig egy gyermekkórház neurózis osztályán gyerekekkel és családjaikkal foglalkoztam. Ahogy gyűltek a tapasztalataim, egyre nehezebb volt azzal az emberképpel dolgoznom, amelyet az akadémikus tudomány jelenleg elfogad, és amelyre a különböző megközelítésű terápiák épülnek. Bár szerettem volna az addig megszerzett tudásomat használni a munkámban, valami megmagyarázhatatlan belső kényszerítő erő hajtott, hogy tovább keressek. Így aztán nagyjából az 1990-es évektől egyre többet olvastam, tanultam az ember eredetéről, múltjáról, fejlődéséről. A régészet iránti érdeklődésem visszaköszönt, és új tartalmat nyert. Ma az antropozófia emberképét tudom elfogadni, és számomra ez a megközelítés teszi lehetővé, hogy segíteni tudjak a hozzám fordulóknak. Főként előadásokat és tanfolyamokat tartok, mert szeretném sok emberrel megismertetni azt a tapasztalatomat, hogy problémáinkra másként is tekinthetünk, mint ahogyan jelenlegi közgondolkodásunk teszi. Tagja vagyok a Magyarországi Camphill Egyesületnek, ahol társaimmal azért dolgozunk, hogy nálunk is teret nyerjen a fogyatékkal élők olyan sajátos oktatása és nevelése, amely Rudolf Steiner pedagógiai tanításain alapul. Olvasmányaim mellett ma a két legfontosabb "tanítóm" ötéves és kétéves kisunokám. Hihetetlen biztonsággal jelzik vissza a viselkedésükkel, hogy amit gondolok róluk, vagy amit tenni próbálok velük, helyes-e."

© VOIZ 2023