Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az almafa törvénye - E-könyv

Állati múlt, angyali üzenet

Az almafa törvénye - E-könyv

Állati múlt, angyali üzenet

Ismertető
Érzésekkel nem lehet vitatkozni. Még gondolatokkal is nehéz. Többnyire fölösleges is. Hacsak a kényszer rá nem viszi az embert. Most éppenséggel ezt látom. Nukleáris fenyegetettség, földrésznyi területek éhínsége, világjárványok, önmagát hatványozó túlnépesedés, terrorizmus, migrációs robbanás, demenciával tetézett túlöregedés, létteret habzsoló energiaválság, sztratoszféráig ható környezetrombolás, intézményesített népbutítás, és még ki győzné felsorolni, hányféle szívbénító, gerincroppantó rémség tornyosul fölénk a civilizáció magaslatain. Ha komolyan hisszük, hogy sorsunk volt birtokba venni egy egész bolygót, globálisan, mert úgy emberi, azt is látnunk kell, hogy nincs esélyünk megfelelni közös felelősséget jelentő közös feladatainknak morális túlélőerőt adó egyetemleges öntudat, önismeret, önbecsülés, humanitás, vagyis a mostaninál sokkal valódibb demokrácia nélkül.


Fejezetek
Rátai János Az almafa törvénye…
Fejezet hossza:
Tartalom Invitáció Bevezető Az optimális…
Fejezet hossza:
Invitáció
Fejezet hossza:
Mindannyian üzenettel érkezünk. Az emberré…
Fejezet hossza:
S Trenghts (e Rősségek )…
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az istenfélelmet végső mélységekig csepegtető…
Fejezet hossza:
Az optimális emberanyag embertelen ideája
Fejezet hossza:
A kiválasztott Ügetőlexikon Céltenyésztés: Valamely…
Fejezet hossza:
Az almafa törvénye
Fejezet hossza:
A Levélvágó Hangyák Példája
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Példátlan Emberi Faj
Fejezet hossza:
Egy tányér paprikás krumpli
Fejezet hossza:
Vékonydongájú kultúránk abroncsai
Fejezet hossza:
Vagyok, Tehát Gondolkodom
Fejezet hossza:
Kultúra vs. civilizáció
Fejezet hossza:
Moloch, a csecsemőfaló király Moloch…
Fejezet hossza:
Az evolúció meghekkelt forráskódja
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Kilátó A Szakadék Alján
Fejezet hossza:
A három alapvető agytípus hierarchikus…
Fejezet hossza:
Agyunk szerkezetének tanúsága szerint tehát…
Fejezet hossza:
A körökből, körgyűrűkből épített ábra…
Fejezet hossza:
Virtuális ábránk koncentrikus körei jelenthetik…
Fejezet hossza:
A messziről jött ember
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Negyedik Állomás Útvesztői
Fejezet hossza:
Az Áruló Ramapithecus
Fejezet hossza:
Csak bűnbeesetteknek!
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Beszéltem Gerzsonnal
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Bunkó
Fejezet hossza:
Kung-Fu Akadémia Shaolin Duan Quan…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Aki életében vágott már husángot,…
Fejezet hossza:
Exodus
Fejezet hossza:
A kannabisz sugallata: Jézus, kezében…
Fejezet hossza:
Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület: az…
Fejezet hossza:
Bódulatkeltő Kannibál Isteneink
Fejezet hossza:
Miért olyan magától értetődő számunkra…
Fejezet hossza:
Ha tudni akarjuk, hogy kik…
Fejezet hossza:
Homo sapiens spirituális
Fejezet hossza:
Amikor az ember felfelé baktat…
Fejezet hossza:
Rejtett dimenzióink
Fejezet hossza:
Az Iskolakötelezettség Kora
Fejezet hossza:
Felhőalapú Tárhelyeink
Fejezet hossza:
Drogmaffia
Fejezet hossza:
A Világhatalom Felé Vezető Úton
Fejezet hossza:
Münchausen by proxí szindróma A…
Fejezet hossza:
Engedjétek hozzám a kisdedeket
Fejezet hossza:
A lényeg, amelyet Ábrahám és…
Fejezet hossza:
Rudolf Steiner (18611925) osztrák polihisztor,…
Fejezet hossza:
Kaddis meg nem született gyermekeinkért
Fejezet hossza:
A legkisebb hordódonga A Liebig-féle…
Fejezet hossza:
A Proletárnyomortól A Hipermarketig
Fejezet hossza:
A nemzetközi nőnap a nők…
Fejezet hossza:
A nemzetközi férfinap célja, hogy…
Fejezet hossza:
Ítéletidő Csütörtökön újra közelebb került…
Fejezet hossza:
Állati múlt, angyali üzenet
Fejezet hossza:
Fajhibrid Demokráciák Az Ingoványon
Fejezet hossza:
A Csepp És Az Óceán
Fejezet hossza:
Képek
Fejezet hossza:
Invitation
Fejezet hossza:
We all arrive here with…
Fejezet hossza:
S TRENGTHS Self-awareness, self-knowledge, selfesteem.…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Kánon: eredeti jelentése szerint…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...